Tag: autó típusok

Kia autó típusok, kia nyári gumik

Kia autó típusok, kia nyári gumik

A Kia Motors egy autógyártó vállalat Szöulban, Dél-Koreában, mely az ország második legnagyobb autógyára a Hyundai Motor Company után. A Kia 2012-ben 2,7 millió, 2013-ban pedig 2,75 millió járművet adott el világszerte. A gyár részvényeinek 33,88%-át jelenleg a Hyundai Motor Company birtokolja.

A Kia Motors hivatalos álláspontja szerint a “Kia” egy betűszó, mely a sino-koreai ki, kijönni, előjönni) és a (Kelet-) Ázsiát jelöli szavakra utal és szabad fordításban azt jelenti, hogy Kiemelkedni (Kelet-)Ázsiából.

A Kia 1944. december 11-én alapult csebolként, amikor Korea még a Japán Birodalom része volt, és acélcsöveket, valamint kerékpáralkatrészeket gyártott. 1951 elkezdett kész kerékpárokat gyártani, majd egy évvel később Kyungsung Precision Industryra módosította a nevét. 1957-től attért kisméretű motorkerékpárok gyártására, Honda licenc alapján, majd 1962-től tehergépkocsikat a Mazda tervei alapján. 1973-ban megnyitotta első, kimondottan autógyártásra tervezett üzemét, Kvangmjong városában, mely a Sohari nevet kapta. Itt 1974-től kezdve a Mazda Familia személyautó második generációján alapuló Kia Brisák készültek. Később a Fiat 132 és a Peugeot 604 tervei alapján épített modellekkel is kiegészült a kínálat. 1981-ben azonban a Kia kénytelen volt felhagyni a személyautók gyártásával és visszatérni a könnyű teherautókhoz, Cson Duhvan elnök ipari megerősödést célzó rendelkezései miatt.

1986-ban a Forddal partneri szerződést kötve a Kia visszatért a személygépkocsik piacára. Az év végéig mindössze 26 autó készült el, a következő évben azonban már 95 ezer darabot szereltek össze. A kínálatot ismét Mazda-alapú modellek alkották, melyeket hazai és külföldi piacokon is értékesített a gyár. Ezek közé tartozott a Mazda 121-en alapuló Kia Pride és Avella is, melyeket Észak-Amerikában és Ausztrálázsiában is árultak, Ford Festiva, illetve Ford Aspire néven.

A Kiát 1992-ben jegyezték be az Amerikai Egyesült Államokban, az értékesítés pedig 1994 februárjában kezdődött meg, az Oregon állambeli Portlandben, mindössze négy kereskedésben. A vállalat módszeresen, egyszerre csak egy régióban igyekezett terjeszkedni és növekedni Amerikában. Eleinte csak a Sephia volt megvásárolható Kia márkanév alatt, néhány évvel később aztán bevezetésre került a Sportage is. 1995 végére a kezdeti négy helyett már több mint száz kereskedése volt a gyárnak az Egyesült Államokban, harminc államban, 24 740 járművet eladva.

A folyamatos fejlődésnek az 1997-es ázsiai gazdasági válság vetett véget, melynek következtében a Kia csődöt jelentett. 1998-ban a Hyundai Motor Company felvásárolta a cég részvényeinek 51%-át, beleértve a Ford 1986 óta meglévő részesedését is. Jelenleg már kevesebb, 33,88%-ot birtokol a Hyundai, de még így is a Kia legnagyobb részvényese.

2005 óta a Kia az európai piacra helyezi a fő hangsúlyt és a formatervezést kiemelkedően fontosnak tartja a siker szempontjából, ezért is nevezte ki 2006-ban vezető dizájnerré Peter Schreyert, aki többek között az Audi TT-t is megtervezte. Schreyer munkájának az eredménye az úgynevezett “tigrisorr” hűtőrács, melynek jellegzetessége miatt könnyen felismerhetők a gyár modelljei.

2006 októberében a Kia Motors America egy 1 milliárd dolláros beruházás keretein belül belekezdett a Kia Motors Manufacturing Georgia üzem felépítésébe, West Pointban, Georgia államban. A termelés már 2009 novemberében elkezdődött, de a hivatalos átadóünnepségre csak 2010 februárjában került sor, éppen akkor, amikor a Kia sorozatban már 15. éve folyamatosan javuló értékesítési eredményeket produkált.

A Kia 2014 augusztusában komoly nemzetközi figyelmet kapott, amikor Ferenc pápa öt napra Dél-Koreába látogatott. Tartózkodása alatt egy Kia Soullal, egy Kia Carnivallal és egy Hyundai Santa Fével is szállították. A legfontosabb szerepet a Soul kapta, mivel érkezése és a fogadó ceremónia után azzal hagyta el az Incshoni repülőteret, hatalmas médiaérdeklődés kíséretében.

A Kia autótípus európai szereplése

A Kia Motors Europe (KME) a Kia Motors európai eladásait és marketingjét kontrolláló leányvállalata. Központja 2007-ig Németországban, a Frankfurthoz közeli Eschbornban volt található, utána viszont átköltözött egy kimondottan erre a célra épített épületkomplexumba, mely Frankfurt központjában található.

1995 és 1999 között bal- és jobbkormányos változatok is készültek a KME osnabrücki üzemében a Kia Sportage-ből, mielőtt a gyártás teljes mértékben visszatevődött volna Dél-Koreába az akkori generáció 2003-as kivezetéséig.

A Kia 1991-ben kezdett el Európába importálni autókat. Elsőként a kiskategóriás Kia Pride került piacra, mely eleinte népszerű volt a vásárlók körében, de az évtized végére egyre csökkent iránta a kereslet, mielőtt 2000-ben lecserélték volna a Rióra.

A kínálat első bővülését a Kia Sephia 1994-es bevezetése jelentette, melyek kisautók helyett közepes méretű szedánok és ferde hátúak voltak, így kedvező árú, jól felszerelt alternatívát jelentettek a Ford Escort és az Opel Astra helyett. A kocsi 1999-ben modellfrissítésen esett át, mely során a szedán megtartotta eredeti nevét, a ferde hátút azonban átnevezték Shumára. A modell 2004-ig maradt a piacon, amikor lecserélték a modernebb Ceratóra, mellyel a Kia először lehetett komoly vetélytársa kategóriája népszerű európai autóinak.

A gyár első Európában forgalmazott szabadidő-autója az 1995-ben bemutatott Sportage volt, mely komoly népszerűségnek örvendett, de első helyét azóta átvette a nagyobb méretű Sorento. A Kia 1999-ben a nagyméretű családi autók piacán is szerencsét próbált a négyajtós Clarus szedánnal, mely méretei alapján a Ford Mondeo és az Opel Vectra vetélytársa volt. Bár olcsóbb volt, mint az említett modellek, megbukott az európai piacon, mivel a vásárlók kitartottak a már bevált és hosszú éve ismert kocsik mellett. A 2001-ben bemutatott Magentis már valamivel nagyobb sikerrel tudott vásárlókat elcsábítani az olyan kedvelt európai márkáktól, mint a Ford, az Opel, a Citroën vagy a Peugeot, de eladási statisztikai így is jelentősen alulmúlták a változásokat. A valódi áttörést ebben a kategóriában a Magentis közvetlen utódja, az Optima jelentette a Kia számára.

A KME 2007 áprilisában megnyitotta első, kimondottan Kia modellek gyártására létrehozott üzemét Európában, a szlovákiai Zsolnán. Itt eleinte a kimondottan az európai piacra tervezett Cee’d modellek készültek. Az üzem gyártási kapacitása 300 ezer autó évente. A világ azon kevés autógyárai közé tartozik, ahol egyszerre akár nyolc különböző modell is gyártható és a gyártott modellek egymáshoz képesti aránya a keresletnek megfelelően bármikor módosítható.

A Kia autótípusok, modelek a nyarigumi.hu webáruházban

KIA autó modellek KIA alufelnik acélfelni és gyári gumiméret
KIA Carens
KIA cee’d
KIA Magentis KIA Magentis KIA Magentis
KIA cee’d SW
KIA Niro
KIA Niro Plug-in Hybrid
KIA Optima
KIA Optima GT
KIA Optima PHEV, SW PHEV
KIA Optima SW
KIA Optima SW GT
KIA Picanto
KIA RIO 2017
KIA Sorento
KIA Soul EV
KIA Sportage
KIA Stinger
KIA Stonic
KIA Venga
Új KIA Soul

 

A bejegyzés alapja: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kia_Motors

Honda autó típusok, honda nyárigumik

Honda autó típusok, honda nyári gumik

A Honda Motor Company, Limited ‘Honda Kutató és Gyártó Rt.’ egy tokiói székhelyű multinacionális vállalat.

Az 1948 szeptemberében alapított Honda Motor Co. Ltd. létezése első percétől fogva kivételes színvonalú mérnöki teljesítményéről ismert. Az ezt követő 50 év során ezt olyan értékekkel bővítette, mint a társadalmi felelősségtudat és a környezet védelme. Mára egy több mint 150 ezer embert foglalkoztató világcéggé nőtt, amely 34 országban több mint 110 termelő- és fejlesztőegységet működtet. A 2002. március 31-én lezárt pénzügyi évben a Honda 8 millió motorkerékpárt, 4,4 millió munkagépet és 2,9 millió személyautót értékesített.

1977 óta nem Japán a Honda legnagyobb gépjárműpiaca. Ez a kitüntető cím az Amerikai Egyesült Államokat illeti meg, ahol évente közel 1,25 millió Honda gépkocsit adnak el. Japán csak a márka második legnagyobb piaca, őt pedig Európa követi: itt Németország és Anglia közel 60-60 ezer, Olaszország pedig 40 ezer eladott autóval a legjelentősebb nemzeti piac a földrészen.

A Honda az apró munkagépektől kezdve a kísérleti repülőgépekben használt turbólégcsavaros hajtóművekig nagyon sok mindent gyárt; motorjai a világ legtöbb országában kaphatóak. A Honda nevéhez fűződnek azok a kísérleti villanymotorok, amelyek a világ első, kifejezetten elektromos üzeműre épített, nikkel-fémhidrid akkumulátorról működő autóját, az EV PLUS-t hajtották. A szolárcellás járművek Ausztráliában megrendezett 2000 mérföldes versenyén győzedelmeskedő, a The Dream (Az Álom) névre keresztelt gépkocsiban a nap energiáját használta fel.

A Honda autógyártás ismertetése

A Honda már 15 éve működött, amikor elkezdett gépkocsikat gyártani, és újabb tíz évbe telt, mire a nemzetközi autóipar fontos szereplőjévé vált. A 80-as évek elején a Honda már vezető multinacionális vállalat volt. A Honda 1963-ban 136 járművet gyártott. Egy évvel később 5210, 1965-ben pedig már 8779 darabot, amelyek egynegyedét exportálták. A termelés ezután visszaesett 3209 járműre, egy újabb év elteltével, 1967-ben azonban ismét fellendült, nem kevesebb, mint 87 000 darabra. A siker kulcsa az erős hazai piac volt: 1968-ban 186 500, 1969-ben 232 000 járművet gyártottak, és a termelésnek csupán 5%-át exportáltak.

A Honda első sorozatgyártású négykerekűje a sportos S500 kétüléses, valamint a T360 haszonjármű volt. Ezeket követte a fejlett S600 kupé, majd 1965 októberében az L700 kombi. Az S500-ast benevezték az 1964-es Liege–Szófia–Liege-ralira, az 1967-es világbajnok, Denny Hulme által vezetett S600 pedig kategóriagyőztes lett a Nürnburgringen szeptemberben megrendezett ADAC 600 kilométeres tartóssági futamon. Ez volt a Honda első sikeres autóversenye.

Az N360 törpeautó kéthengeres négyütemű motorja félelmetes 8500/perc fordulatszámig pörgött fel. A 354 cm³-es erőforrás 31 lóerőt teljesített, és teljesen szinkronizált, négyfokozatú sebességváltón keresztül hajtotta az autó első kerekeit. A Honda a motorokról autókra átnyergelő fiatal japán vásárlóknak szánta a kocsit. Az N360 időzítése tökéletes volt: az 1960-as években megkezdődött a kisautók forradalma.

Honda a léghűtés lelkes híve volt, ami hosszan tartó, emlékezetes viták forrása volt közte és mérnökei között. Az 1969-es Honda 1300 tervein dolgozva szerette volna, ha az N360 és az azt leváltó, N600 mellett a többi utcai modell is léghűtést kapna. Az elegáns kisautó 100 lóerős, keresztben beépített motorja 176 km/h végsebességre tette képessé az elsőkerék-hajtású modellt, amelyet tárcsafékekkel, valamint a zajcsökkentés érdekében Dual-Dyna léghűtéssel (DDAC) szereltek fel. A rezonanciák csillapítására egy bonyolult, hűtőszárnyakkal kombinált légbevezető rendszert terveztek, így a motor minden idők egyik leghalkabb léghűtéses erőforrása lett.

Az autó 1970-ben bemutatott, kecses kupéváltozata népszerű volt, a szedánt azonban 1972-ben le kellett váltani a vízhűtéses 145-ös modellel. A problémáknak köszönhetően a Honda kutatási és fejlesztési részlegei nagyobb mozgásteret kaptak. Honda 1973-ban elfoglalta a legfelső tanácsadó tiszteletbeli posztját.

A Honda Motor nem családi vállalkozás volt, és Honda szabályát, ami megtiltotta a családtagok belépését, az igazgatókra is kiterjesztették. A vállalat minden egyes tagja egyenlőnek számított, különbségek csak a dolgozók szerepében, illetve a fizetésükben mutatkoztak. Ez a filozófia minden újonnan létrehozott irodában és üzemben is érvényes volt.

Az autógyártás 1970-ben a léghűtéses Z360-assal folytatódott. Ez később egy egész kisautó alapjául szolgált, és az 1971-es, 1971 cm-es léghűtéses Life mini autón át a keresztben beépített 1,2 literes motorral hajtott Civic 1972-es premierjéhez vezetett.

Az 1300-as magas költségei miatt a motorkerékpár-részlegre hárult a gépkocsigyártás finanszírozása. Az utóbbi csak 1973-ban, a Civic sikerét követően került ismét előtérbe.

1971-ben kezdtek el dolgozni a Honda találékonyságának újabb fényes példáján, a rétegelt feltöltésű CVCC-motoron (Compound Vortex Controlled Combustion, összetett örvényvezérlésű égés). A CVCC megkoronázta a Honda kutatási és fejlesztési munkásságát, amely elismerten évekkel a világ autóipara előtt járt: a versenytársak ugyanis megvalósíthatatlannak tartották az Amerikai Egyesült Államokban 1975-ben bevezetendő Muskie emissziós törvény előírásait.

A Honda a CVCC-motorral felszerelt Civic modellel vetette meg lábát későbbi legnagyobb piacán, az Amerikai Egyesült Államokban.

Miután 1973 októberében Kavasima Kijosi lett a Honda elnöke, a vállalat látványos növekedésnek indult. Ekkor a vállalat forgalma kevesebb mint 400 milliárd jen volt, 1979-re azonban – a háború után alapított japán gyártók közül elsőként – meghaladta az 1 billió jent. A Honda forgalma 1980-ban már 1,5 billió jen volt, így alig 32 év alatt a japán cég elérte a General Motors éves forgalmának egy tizedét.

Kavasima kinevezése egybeesett az első olajválsággal, ami inflációval és recesszióval sújtotta Japánt. Amerika ugyanekkor szigorította károsanyag-kibocsátási törvényeit, ami az egész világon nehéz feladat elé állította az autóipari kutató-fejlesztő mérnököket. 1973-ban a gépkocsik és motorkerékpárok ára világszerte 15%-kal emelkedett, a Honda azonban a termelés növelésével állandó szinten tudta tartani az egy autóra eső költségeket. A motorkerékpárok gyártása évi 3 millió darabra nőtt: ebből egymilliót Japánban készítettek és értékesítettek, további egymilliót exportra gyártottak az anyaországban, a harmadik milliót, pedig külföldön állították elő. Kavasima a Honda munkagépválasztékát is kibővítette; a vállalat áramfejlesztőket, talajművelő gépeket, fűnyírókat, outboard hajómotorokat és vízpumpákat gyártott.

A honda autók típusai a nyári gumi webáruházban

Európaban gyártott és forgalmazott Honda modelek

Japán gyártott és forgalmazott Honda modelek

 

  • Life
  • Zest
  • Freed
  • Vamos Hobio
  • Fit Shuttle
  • Honda Fit
  • Civic
  • Civic Type-R
  • Inspire
  • Honda Stream

 

  • Crossroad
  • Partner
  • Airwawe
  • Stream
  • Stepwgn
  • Elysion

USA

 

  • Fit
  • Element
  • Honda Accord
  • Civic
  • Civic Coupé
  • Accord
  • Accord Coupé
  • Pilot
  • Honda Pilot

 

  • Ridgeline
  • Odyssey
  • Acura TL

India

  • Brio
  • City

 

A bejegyzés alapja: https://hu.wikipedia.org/wiki/Honda

Fiat autó típusok, fiat nyári gumik

Fiat autó típusok, fiat nyári gumik

A Fiat Olaszország legnagyobb járműgyára; központja az észak-olaszországi Torino városában található. A cég neve a „Fabbrica Italiana Automobili Torino” (Olasz Autógyár Torino) kifejezésből alkotott tulajdonnévi betűszó.

A céget 1899-ben alapította Giovanni Agnelli. A második világháború idején az üzemben harckocsik és repülőgépek készültek. 1957-ben mutatták be a Fiat népautóját, a Cinquecentót (magyarul ötszázas). A modell 1975-ig volt gyártásban, de gyártotta a Steyr-Puch is. A céget 1963 és 1996 között az alapító unokája, Gianni Agnelli irányította, aki a 2003-ban bekövetkezett haláláig tiszteletbeli igazgató maradt.

1966-ban kötött megállapodást a Szovjetunióval és Togliattiban felépült a VAZ (manapság AvtoVAZ) üzem. Itt a Fiat 124 licence alapján a Zsigulit készítették. Később még több szocialista országgal kötött licencmegállapodást; így a FIAT cég licence alapján készültek a Zastava és a Polski Fiat típusú autók.

Jelenlegi és legismertebb modellek: Tipo, 500, 500C, 500L, 500X, Panda, Grande Punto, Punto Evo, Linea, Brava, Bravo, Sedici, Freemont, Idea, Fiorino, Scudo, Doblo, Ducato, Seicento

A FIAT csoporthoz jelenleg és korábban tartozó autó márkák

Abarth, Alfa Romeo, Ferrari, Fiat, Lancia, Maserati, Chrysler Group LLC., Dodge, Jeep, Mopar, SRT, GEM, RAM, FIAT Professional, Iveco, Iveco Magirus, Iveco Astra, Irisbus, Case IH, Case Construcion, New Holland Construcion, New Holland Agriculture, Kobelco, Steyr

A fiat autók típusai a nyári gumi webáruházban

Jelenlegi és legismertebb modellek:

Acélfelni és nyári gumi Alufelni
Fiat Tipo nyári abroncsok
Fiat 500-as nyári gumi méretek
500C
500L Fiat 500L alufelnik
500X Fiat 500X alu felni lista
Fiat Panda gumik és felnik
Grande Punto nyárigumi és felnik
Punto Evo
Fiat Linea nyári gumi és felni
Brava gumik
Bravo abroncsok és felnik nyárra
Sedici nyári abroncsok és felnik
Freemont
Fiat Idea
Fiorino
Scudo
Doblo
Ducato felnik és nyári gumik
Seicento gumik nyárra felnivel
Qubo felnik és gumi

 

Fiat alufelnik listája

Itt találhatja meg a Fiat alufelniket. Válassza ki az autó modelljét, majd a motor típusa alapján pontosíthatja, katalógusunk alapján milyen felnit tudunk az autójára küldeni.

Peugeot autó típusok, peugeot nyári gumik

Peugeot autó típusok, peugeot nyári gumik

Az Peugeot cég története Jean-Pierre Peugeot-val kezdődött, aki textilipari tevékenységbe kezdett. Munkája eredményeként fiaira, Jean-Pierre és Jean-Frédéric Peugeot-ra egy kelmefestő műhelyt, egy olajüzemet és egy malmot hagyott. A két fiú 1810 körül átalakította a Montbéliard melletti malmot, és hengerelt acél gyártásába fogott. A Peugeot Testvérek (Peugeot Fréres) nevű cég eleinte rugókat, fűrészlapokat, kéziszerszámokat, valamint kávédarálókat és női szoknyaabroncsokat készített.

1885-ben fordulat állt be a cég profiljában: megjelent a járműipar. Az alapító fiai Armand Peugeot irányításával 1886-ban kerékpárgyártásba kezdtek. A Peugeot cég által gyártott kerékpárok igen változatos formájúak voltak. A kezdeti modell első kereke 1,36 m, hátsó kereke 0,40 m átmérőjű volt. A későbbi modellek egyre jobban hasonlítottak mai társaikra. A kétszemélyes tricikli kényelmes közlekedési eszköz volt, melyen az utasok egymás mellett ültek.

A cég az 1889-es Párizsi Világkiállításon mutatta be a Serpollet gőzmotoros, kétszemélyes triciklit. 1890-ben már az első négykerekű Peugeot is elkészült: ez volt a Type 2, amelyet már nem gőzzel, hanem gázolajjal működtettek. Armand Peugeot Lille-ben alapított új üzemet Automobiles Peugeot néven, ahol 1899-ben több mint 300, majd a következő évben 500 autó készült.

 

A Peugeot autógyár európai szereplése

1904-ben a Párizsi Autószalonon mutatták be az új egyhengeres Bébi-Peugeot-t; amely igazi népautó lett. Közben a Peugeot testvérek fiai is autógyártásba kezdtek; az ő emblémájuk volt a jellegzetes Peugeot-oroszlán. A cégek aztán összeolvadtak, és 1913-ra minden második francia autó a Peugeot-tól származott. A termelés 1923-ban haladta meg először a 10 000 darabot.

Az 1929-ben megjelent Peugeot 201 volt az első olyan autó, amelyet a ma is használt Peugeot-féle típusszámozással láttak el. Ez lett a cég első sorozatgyártásban gyártott modellje. A második világháború után viszonylag hamar elkészült az egymilliomodik Peugeot is.

A Peugeot 403-mal kezdődött a Peugeot és a Pininfarina együttműködése. 1967-ben a Peugeot felvásárolta a Citroën részvényeinek a 90%-át. Ezzel alakult meg a PSA Peugeot-Citroën holding.

1983-ban jelent meg a Peugeot 205, amelyet 1998-ban követett a sikeres elődhöz fogható Peugeot 206-os modell. A Peugeot 205-ből több mint ötmillió, a Peugeot 206-ból pedig több mint hat és félmillió példány készült. A siker hatására a cég nemzetközi gyártókapacitásainak bővítésébe kezdett, és a brazíliai Rio de Janeiro állam Porto Real városában új üzemet indított be 2010-ben.

1993-ban Európa szerte megkezdődött a Peugeot 306 forgalmazása, amely a sikeres elődöt a 309-et váltotta fel.

Az új évezred első Peugeot-modellje, a Peugeot 607 volt. A cég a 2010-es években a versenytársakhoz hasonlóan piacra lépett hibrid (Peugeot 3008 HYbrid4) és elektromos (Peugeot iON, ami valójában a Mitsubishi i-MiEV egy változata) meghajtású modellekkel is.

A Peugeot autók típusai a nyári gumi webáruházban

  • 104 (1972), 106 (1991), 107 (2005), 108 (2014)
  • 201 (1929), 202 (1938), 203 (1948), 204 (1965), 205 (1983), 206 (1998), 207 (2006), 208 (2012)
  • 301 (1932), 302 (1936), 304 (1969), 305 (1977), 306 (1993), 307 (2001), 308 (2007), 309 (1985), 301 (2012)
  • 401 (1934), 402 (1935), 403 (1955), 404 (1960), 405 (1987), 406 (1995), 407 (2004), 408 (2010)
  • 504 (1968), 505 (1979), 508 (2010)
  • 601 (1934), 604 (1975), 605 (1989), 607 (1999)
  • 806 (1994), 807 (2002)
  • 905, 908
  • 1007 (2004), 2008 (2013), 3008 (2008), 4007 (2007), 4008 (2012), 5008 (2009)

Dacia autó típusok, dacia nyári gumik

Dacia autó típusok, dacia nyári gumik

A román személyautó-gyártás első szériagyártású modellje a Dacia 1100 volt, 1967 augusztusától. A francia Renault céggel kötött megállapodás alapján épült gyárban (Uzina de Autoturisme, Pitești-Colibași) két modell gyártása kezdődött meg: az egyik a Renault 8 modellen, a másik a Renault 12 modellen alapult. Ez a megállapodás a szocialista országok által kötött licenc-szerződések közül az egyik legsikeresebbnek tekinthető, mivel a Dacia 1300 jelű modell gyártása 1969-ben korábban kezdődött meg, mint a Renault saját termelése. Az elsőkerék-hajtású, akkoriban igen korszerű gépkocsit négyhengeres, felülszelepelt (OHV), 1289 cm³-es lökettérfogatú soros motor hajtotta; a legnagyobb motorteljesítmény 5250 1/min fordulatszámon 39,7 kW (54 DIN-LE) volt, míg a végsebesség 145 km/h.

1984 augusztusában készült el a 900 ezredik példány a Dacia típusból. A gyár évi termelése ekkor a svájci Automobile Revue adata szerint 70 ezer darab volt.

A Dacia eladásai az 1990-es években csökkentek a korszerűtlen modellek és a rossz minőség miatt. 1995-ben mutatták be a Dacia Nova nevű saját fejlesztésű új modellt, amely azonban szintén sikertelennek bizonyult.

A Daciát 1999-ben privatizálták, a pályázatot a francia Renault nyerte meg. Ebben vállalta gyár rendbetételét, a fejlesztéseket. A gyárat korszerűsítette, a régi Nova modellt továbbfejlesztette, és ebből lett a Dacia Solenza, a Nova Renault-motort kapott változata. A gyárra a Renault 700 millió eurót költött.

2004-ben mutatta be a Renault az általa fejlesztet Logant. (A kocsit csak az európai piacon forgalmazzák Dacia Logan néven, Dél-Amerikában és Indiában Renault Logan néven fut. Létezik Nissan változata is „Aprio” néven Mexikóban.) A modell sikeres lett világszerte. Öt különböző felszereltségi szint van hozzá a fapadostól a sportos 104 LE-s bőrkormányos változatig. A motorválaszték a következő: benzines: 1,4 75LE; 1,6 90 LE; 1,6 16v 104 LE; dízel: 1,5 DCI 70 LE; 1,5 DCI 85 LE. Az autók sok alkatrésze származik a Renault Thalia és Renault Clio típusokból, például a motorok, a futómű, stb.

A Dacia autógyár európai szereplése, az új Dacia modellek

2006 októberében jelent meg a Dacia a kombi változata, a Dacia Logan MCV.

2007. január 23-án jelent meg a Logan MCV-n alapuló Logan VAN

2007. február 18-án jelent meg a Daci Logan Pick-Up

2008. június 4-én mutatták be az 5 ajtós változatot, új karosszériával, azonos műszaki alapokon. Ez a Dacia Sandero nevet kapta, forgalmazása júniusban kezdődött.

2008. július 1-jén mutatták be a Dacia Logan frissített változatát.

2009-ben mutatták be a Sandero terepjárós külsejű testvérét, a Stepway-t.

2010-ben fogják bemutatni a Duster terepjárót, ami a Renault Koleos alapjaira épül.

A Lodgy Glace nyerte a 2011–2012-es jégralizás csúcsát, az Andros trófeát Alain Prost pilótával, a Formula–1 négyszeres világbajnokával.

A dacia autók típusai a nyári gumi webáruházban

  • Dacia 1100 (1967–1971)
  • Dacia 1300 (1969–1983) / Dacia Denem (az Egyesült Királyságban)
  • Dacia 1310 (1983–2004)
  • Dacia 1301 (1970–?)
  • Dacia 1302 pick-up (1975–1983)
  • Dacia 1304 pick-up (1983–2006)
  • Dacia 1305 drop-side (1985–2006)
  • Dacia 1307 double cab (1992–2006)
  • Dacia 1307 king cab (1992–1999)
  • Dacia 1309 estate-derived pick-up (1992–1997)
  • Dacia Sport 1310 coupe (1983–1992)
  • Dacia 2000
  • Dacia D6 (1974–1977)
  • Dacia Duster / ARO 10 (1985–2005)
  • Dacia 500 (Lăstun) (–1989)
  • Dacia Gamma
  • Dacia 1320 hatchback (1988–1991)
  • Dacia Liberta Hatchback (1990–1996)
  • Dacia Nova (1995–2000) – (Peugeot 309 alapokon)
  • Dacia SuperNova (2000–2003)
  • Dacia Solenza (2003–2005)
  • Dacia Logan (2004-től)
  • Dacia Logan MCV (2006-tól)
  • Dacia Logan VAN (2007-től)
  • Dacia Logan Pick-Up (2007-től)
  • Dacia Sandero (2008-tól)
  • Dacia Logan frissített változat (2008-tól)
  • Dacia Logan MCV frissített változat (2008-tól)
  • Dacia Duster új (2010-től)
  • Dacia Lodgy új (2012-től)

Ford autó típusok, ford nyári gumik

Ford autó típusok, ford nyári gumik

A Ford Motor Company amerikai multinacionális vállalat, amit Henry Ford 1903. június 16-án Lansingben alapított 11 társával együtt, mindössze 28 000 dollár készpénzből. Akkor még Ő sem gondolta, hogy a világ egyik legnagyobb ipari vállalatát, a második legnagyobb autógyárát hozzák létre, melynek fejlődése szorosan összekapcsolódik Amerika XX. századi ipari fejlődésével.

A század elejétől fogva az amerikai ipar egyet jelent a Ford névvel. A Ford gyár az alapítás idején egy átalakított kis detroiti vagongyárat jelentett 10 fő alkalmazottal.

Henry Ford irányításával az első 15 hónapban 1700 autó hagyta el a gyárat. A gépkocsik 1903 és 1908 között az ábécé első 19 betűjét viselték. A korai gyártmányok közül az első sikeres modell az “N-modell” volt, mely egy kicsi és könnyű négyhengeres autó volt és 500 dollárért árulták. Az 1908-as év folyamán aztán megjelent a legendás “T-modell”, melyből az elkövetkező tizenkilenc évben több mint 15 millió darabot adtak el. Amerika nem kevesebbet köszönhetett a “T-modellnek”, mint azt, hogy elindulhatott a városiasodás útján.

Az első Ford gépkocsit egy chicagói fogorvos, egy bizonyos Mr. Pfennig vásárolta. Ezzel a Ford megtette az első lépést, hogy a világ egyik vezető autógyártójává nője ki magát. 1914-re már minden második autó a Ford gyárból került ki. A fokozatos növekedés külföldi terjeszkedést tett szükségessé. A Ford Motor Company az első külföldi gyárat Kanadában, Walkerville-ben alapította. A Ford autók az autópiac minden kategóriájában uralták a piacot. Az első komolyabb európai megjelenést az 1931-ben, Kölnben megnyitott gyár jelentette.

1942-ben a Ford Motor Company is, mint minden más amerikai gyár a haditermelésre állt át. A háborús termelési program eredményeként a gyár több mint 8000 bombázó repülőgépet, 5700 repülőmotort és mintegy 250 ezer dzsipet, tankot és más háborús gépet szállított az Egyesült Államok hadseregének.

A Ford autógyár európai szereplése

A Ford Motor Company 1967-ben alapította meg európai részlegét Ford Of Europe néven. A 70-es évek elején egyre nagyobb kereslet mutatkozott a kisebb autók iránt, az 1973-mas arab-izraeli háború, valamint az ezt követő olajválság egyértelművé tette, hogy a Fordnak is elő kell rukkolnia egy ilyen irányú igényeket is kielégítő járművel. Henry Ford ellenezte a kis autó terveit, kedvenc szavajárása a következő volt: “Kis kocsi, kis profit”. Lee Iacocca nyomására azonban belátta, hogy ha Amerikában nem is, Európában van értelme fejlesztésbe fektetni a pénzt. Az 1976-ban megjelent Ford Fiesta egy kis méretű, első kerék hajtású autó lett, és átütő sikert aratott Európában, mint ahogyan a korábban a Ford Mustang is az USA-ban.

A siker láttán az volt a terv, hogy a Ford Fiesta egy kissé átdolgozott változatát Wolf néven az 1979-es modellévtől Amerikában is forgalmazzák, azonban a négyhengeres motorok, és az ezekhez kapcsolódó sebességváltók gyártásához szükséges új üzemek felépítése 500 millió dolláros fejlesztést igényelt volna. Henry Ford nem mert ekkora kockázatot vállalni, így a Ford nem tudta felvenni a versenyt a japán import kisautókkal.

Utolsó lehetőségként felmerült, hogy a Honda évente 3000 motorblokkot és erőátviteli egységet szállít, darabonként 711 dollárért. Iacocca Mr. Hondával való szóbeli megállapodását azonban Henry Ford megvétózta: “Olyan kocsiban, amelynek a hűtőjén az én nevem ott áll, nem lesz japcsi motor!”

A történelem erre később több alkalommal is rácáfolt: az 1990-es években a Ford Zetec motorjainak fejlesztésében a Yamaha és a Mazda is részt vett, valamint a Ford Probe modell is Mazda alapokra épült.

A ford autók típusai a nyári gumi webáruházban

Suzuki autó típusok, suzuki nyári gumik

Suzuki autó típusok, suzuki nyári gumik

A Suzuki Motor Corporation egy japán multinacionális cég, mely fő jövedelmét az autók és motorkerékpárok gyártásával szerzi be. A Suzuki a 12. legnagyobb személygépkocsi gyártó a világon. Több mint 45 000 embert alkalmaz, a világ 163 országában van jelen, 28 vegyesvállalattal közvetlenül vagy értékesítési hálózata révén.

A cégalapító Szudzuki Micsio. Az első termékét 1909-ben, 22 évesen készítette egy pedál-hajtású szövőgépet, és árusítani kezdte. 30 évesen már egy szövőszéküzem vezetője volt. Ekkor hatvan alkalmazott dolgozott az üzemben. Eközben tett szert fémmegmunkálási tapasztalatokra is. Szudzuki Micsio folyamatosan korszerűsítette a termelést, legújabb szövőszékeit már gépesítette, amihez friss tőkére volt szüksége, ezért 1920 márciusában, 500 000 jen alaptőkével, Suzuki Szövőszékgyártó Vállalat (Suzuki Jidosa Kogyo) néven bevezette cégét a tőzsdére. Ez a dátum tekinthető a mai nevén Suzuki Motor Corporation-ként ismert cég megalapításának.

1922-re a cég már a legnagyobb Japán szövőszékgyárak egyike lett. Azonban a piac telítődni kezdett, mivel Suzuki kiváló minőségű, az akkori igényeket teljes mértékben kielégítő szövőszékei nem romlottak el, így az új szövőszékek iránti igény fokozatosan csökkent. A második világháború után a szövőszékgyártás ugyan újraindult, de a háború és az azt követő gazdasági helyzet rossz hatással volt a cég rehabilitására.

Szudzuki Micsio a szövőszékpiac telítődése miatt már a háború előtt is felmerült a gyártott termékpaletta járműipari kibővítése, sőt még 1938-ban egy Angliából hozatott Austin Seven típusú gépkocsi alapján egy prototípust is elkészített a gyár fejlesztőgárdája. Azonban az akkori projekt nem valósulhatott meg, mert időközben kitört a világháború.

2010 január 15.én a Volkswagen AG megvette a Suzuki részvényeinek 19.9 %-át, mellyel a Suzuki legnagyobb részvényesének számítanak.

A Suzuki autógyár Magyarországon

Magyarországon a Suzuki 1991 óta van jelen, ekkor alapított autógyárat a Suzuki Co. A motorkerékpárok árusítása kiegészítő tevékenységként indult meg 1994-ben. Az első esztendőben a Magyar Suzuki Zrt. 28 darab motorkerékpárt adott el, de ez a szám azóta évről évre megsokszorozódik. 1995-ben 46 darab, majd 103, 256, 1998-ban 566, 1999-ben már 952, 2000-ben pedig 1003 darab motor, majd 2001-ben 1674, 2002-ben 2198, 2003-ban 2586 2004-ben pedig már több, mint 4000 Suzuki márkájú motor talált gazdára hazánkban. Ezek az eredmények biztosítják, hogy a Suzuki immáron hetedik éve folyamatosan a motorkerékpár eladásokban is piacvezető Magyarországon. A hálózat az eladásokhoz igazodva nagy léptékben fejlődött. A hálózat és az értékesítés öt Suzuki Márkakereskedéssel indult, melyek mindegyike, hűen a márka szelleméhez ma is prosperál, kibővülve a későbbiekben a hálózathoz csatlakozó kereskedőkkel, akikkel együtt immár országszerte 44 helyen forgalmazzák a Suzuki Motorkerékpárokat.

A suzuki autók típusai a nyári gumi webáruházban

  • Daewoo Észak-Amerikai modellek
    • Swift+
    • Forenza/Reno
    • Verona
  • Chevrolet Dél-Amerikai modellek
    • Fun

Suzuki terepjárók, nyárigumik

 

A bejegyzés alapja: http://en.wikipedia.org/wiki/Suzuki

Citroën autó típusok, citroën nyári gumik

Citroën autó típusok, citroën nyári gumik

A Citroën Franciaország nagy gépjárműgyártó cége.

A céget André Citroën alapította fogaskerekek gyártására. A cég emblémájában ma is látható fordított V betű az alapító nyílfogazásúfogaskerék-szabadalmára utal. Az első autó 1919-ben készült el. Ez volt a Type A, ami már sorozatban készült, és már az „alapmodell” is elektromos fényszóróval, önindítóval és pótkerékkel volt felszerelve. Az 1933-ban bemutatott elsőkerék-hajtású, önhordó karosszériás Traction Avant pedig elegáns formájával és 130 km/h-s végsebességével aratott sikert.

Citroën ezután taxiscéget is alapított, amelyet a saját autóiból állított fel. Ez egyben egyfajta segélyszolgálat is volt: a lerobbant Citroëneken a taxik segítettek.

A Citroën története

André Citroën fejében mindig kattogtak a gondolatok, így talán nem véletlen, hogy a kereskedelemhez kitűnően értő férfi fogaskerékgyártó üzemet alapított az első világháború előtt. Első autós próbálkozása nem a saját nevét viselő Citroën volt, hanem egy csődből feltámasztott kis vállalat (Mors), amely bátorságot adott a továbblépéshez. A nyílfogazású fogaskerék embléma 1919 tavaszán került fel először Citroën márkájú autóra, ez volt a Type A, amely a korszak bevett gyakorlatával ellentétben nem a jómódú arisztokratának, hanem a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezők középosztály tagjainak kínált elegáns közlekedési formát. Az Type A-t sorban követte a Type B és a Type C, az 1920-as évek sztárja pedig egyértelműen az 5CV modell volt, valamint az 1925-33 között Citroën felirattal kivilágított Eiffel-torony, amely André Citroën zseniális reklámhúzásai közé tartozott. A következő évtizedben a technikai újításoké lett a főszerep, gyakorlatilag ekkor alapozódott meg a Citroën műszaki különcsége, ami 1955-ben teljesedett ki a DS-szel. Az 1934-ben bemutatott, sajtolt karosszériaelemekkel rendelkező, önhordó felépítményű Traction Avant (TA) fronthajtással kápráztatta el a világot, és később ezzel a típussal kezdődtek a hidro-pneumatikus rugózással kapcsolatos kísérletek – 1957-ig 700 ezer darabnál több TA gördült ki az üzemből. A költséges fejlesztésbe a Citroën anyagilag kis híján belerokkant, ráadásul André Citroën 1935-ben elhunyt. A céget a Michelin mentette meg, a vezetést Pierre Boulanger vette kézbe, aki újra a kisemberek felé fordult, és népautót akart, ám a második világháború miatt a TPV terv nem bontakozhatott ki. A TPV-leszármazott 2CV bemutatására csak 1948-ban, Párizsban került sor, a konstrukciót korszerűsítették az 1939-es állapotokhoz képest, és a Kacsa becenevű népautó hatalmas világsiker lett – a gyártás csak 1990-ben állt le Portugáliában. A négykerekű űrhajó, a Citroën DS 1955-ben debütált Párizsban, és a siker bombasztikus volt: már az első napon 12 ezer megrendelést adtak le a kocsira. Az 1960-as évekre a Citroën gondokkal küszködött, bár a DS mindent vitt, a 2CV hamar puritán lett, és hiányoztak a köztes modellek. Partnerkereső vargabetűk után végül a Peugeot lett a mai napig hűséges társ (PSA), az üzleti folyamatok 1976-ban zárultak le. Az utolsó igazi fogaskerék-emblémás luxusautó az 1970-ben bemutatott, Maserati V6-os motorral szerelt SM kupé, amelyből néhány speciális változat is készült, például négyajtós presztízs limuzin. Az 1980-90-es években sok kritika érte a márkát, döntően a minőséggel kapcsolatban, de a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, a Citroën ismét jó irányban fejlődik, autói megbízhatóbbak. A PSA-csoport szereplése az autósportban jelentős, a Citroën az utóbbi évek legyőzhetetlen rali bajnoka, míg a Peugeot 2009-ben megnyerte a 24 órás Le Mans-i futamot. A Citroën márka 90 éves születésnapja teljes átalakulást hozott a cég életében, megváltozott az embléma, új dizájnt kaptak a bemutatótermek, és a modellpaletta gerincét alkotó C-sorozat mellett létrejött a hajdani DS-re utaló, de valójában a Different Spirit szavak rövidítéséből született prémium DS-széria, amelynek első képviselője a C3-alapú DS3.

A citroën autók típusai a nyári gumi webáruházban

 

 

Toyota autó típusok, toyota nyári gumik

Toyota autó típusok, toyota nyári gumik

A Toyota Motor Corporation japán székhelyű multinacionális vállalat, a világ második legnagyobb autógyártója.

A cég eredeti neve Toyoda volt. A névváltoztatásnak három oka is volt: egyrészt Tojoda Kiicsiró ezzel el akarta választani a magánéletét az üzleti ügyeitől, másrészt úgy vélte, hogy a Toyota nevet könnyebben ejtik ki a külföldiek, mint a Toyodát, harmadrészt pedig a Toyota nevet katakanákkal éppen nyolc vonással lehet leírni (トヨタ), ami pedig a japánok szerencseszáma. A katakanás logót az autók nevében már nem, csak a cég felirataiban használják, és Kínában a mai napig, a kínai-japán kandzsi írásjegyekkel, Tojodának írják a márkát.

A toyota története

Az első japán kocsit egy bizonyos Josida Sintaró készítette 1902-ben, majd 1907-től 1909-ig néhány darabot eladásra is gyártott Type Takuri néven. Az első, valóban sorozatban készített autó a Nissané volt 1915-ben, amelyet szorosan követett a Mitsubishié 1917-ben. Mire a Toyota a harmincas évek közepén elkezdett autókat gyártani már sok japán autógyár működött.

Tojoda Szakicsi valamint fia, Tojoda Kiicsiró nem az autókhoz, hanem a szövőgépekhez értett. Tojoda Szakicsi 1890-ben készítette el első szövőgépét, majd a húszas években megalkotta a világ első automatikus utántöltésű, állandó sebességű szövőgépét, a Toyoda Type G-t.

Találmányát a világ legnagyobb szövőcége, a Platt Brothers & Co. vásárolta meg egymillió jenért, ami a maga idejében még ipari szinten is igen jelentős összegnek számított. Tojoda Szakicsi ezt az összeget egy autógyár alapításába fektette.

Az öreg Tojoda 1929-ben Európába küldte fiát, Kiicsirót, hogy tanulmányozza az ottani autógyártást. A tanulmányút 1933-ig, tehát éppen a gazdasági világválság végéig tartott. Hazatérte után Kiicsiró gyorsan munkához látott. 1935-re megalapította a Toyoda szövőgépgyártól jogilag független Hinode Motors vállalatot, és motorfejlesztésbe kezdett.

Tojoda Kiicsiró hamar elvetette a Hinode Motors nevet, és cégét 1937-ben Toyotára keresztelte át. Addig kéthengeres motorokkal kísérletezett, és el is készült egy még Hinode márkájú, A1 nevű prototípus. Japán ekkor már részt vett a második kínai–japán háborúban, a csapatoknak pedig teherautók kellettek. Mivel apró kéthengeressel nem lehet nagy rakományt mozgatni, Toyota lemásolta egy akkori Chevrolet teherautó soros hathengeres, 65 lóerős motorját, váltóját, alvázát. Erre készült az AB típusjelzésű első Toyota teherautó, valamint a Chrysler Airflow vonalait és formai elemeit koppintó AA személykocsi.

Mivel a japánok sokáig egyáltalán nem ápolták a technikai múltjukat, ezért mára egyetlen AA sem maradt fenn, tehát a cég (Hinodétől számított) hetvenedik éves jubileumára nulláról el kellett készíteni egy replikát. (Ősi Chevrolet alkatrészeket viszonylag könnyen be lehet szerezni az USA-ban, ezért csak a karosszériát és a belsőt kellett újragyártani.) Az AB teherautó annyira megegyezett a korabeli Chevrolet-kkel, hogy az amerikai hadsereg a háborúban zsákmányolt Toyota teherautókat üzemben tudta tartani a raktáron lévő GM-alkatrészekkel.

1938-ban megkezdte a működését a szövőgyártól különálló első Toyota-üzem Koromóban. 1936 és 1947 között összesen 1757 autó készült itt.

Bár a legtöbb Japán nagyváros hihetetlen károkat szenvedett a második világháborúban, Koromo és a Toyota-üzem csodával határos módon megúszta a komoly bombázásokat, sőt, szinte folyamatosan termelt.

Akárcsak Németországgal, Japánnal is empatikusan próbált viselkedni a világ nyertes fele a béke első éveiben, ezért hamar újra termelni kezdhettek az üzemei. 1945 decemberétől, rövid szünet után újra megindultak a gépek Koromóban, ráadásul a fejlesztőket mintegy kárpótlásul bevonták az amerikai hadiipari fejlesztési programba.

A háború utáni első személyautó, az SA 1947-ben jelent meg, 995 köbcentis, 27 lóerős motorral, 87 km/órás végsebességgel. Miközben minden autógyár háború utáni modellfejlesztési lázban élt, a Toyota a gyártási technológiáit finomítgatta. Ennek következtében a cég 1949-ben kis híján tönkre is ment. Fizetésképtelenség és 1950-ben a cég mai napig egyetlen sztrájkja következett. Ifjabb Tojodának le kellett mondania, az igazgatói posztot amit a még fiatalabb Tojoda Ejidzsi és Szato Soicsi vett át.

1951-ben, központi megrendelésre, mérnökök létrehozták az első BJ terepjárót, a mai Land-Cruiser ősét. A karosszériához alapötletként az amerikaiak háborúban használt Dodge Weaponja szolgált (amit Magyarországon a köznyelvben „vipponnak” neveztek), a motor pedig a bevált hathengeres Chevrolet-motor volt. A Toyota az export mellett döntött, és hogy vonzóbbá tegye, alaposan átdolgozta a BJ-t,. Így jött létre 1954-ben az első Land-Cruiser. Ez volt az első motorizált jármű, amelyik önerőből feljutott a Fudzsi hegy hatodik állomásáig.

1955-öt szánták a nagy betörés évének, ekkor indult az export az USA-ba. Két modellre alapozták, a vadonatúj Toyopet Crownra és a Land-Cruiserre. 1957-ben megindult a Toyopet Corona (ez eggyel kisebb volt, mint a Crown) szállítása is, de mindkét személyautó megbukott. 1960-ban a Toyota vissza is vonta a Crownt és a Coronát a piacról, utána 1962-ig csak a viszonylag nagy profittartalmú Land-Cruiser képviselte a Toyotát, pontosabban a Toyopet exportmárkát az Újvilágban.

Eközben máshol maradt erő a bővülésre. 1959-ben például Koromo várost átnevezték Toyotára. Ekkor Brazíliában a cég létrehozta az első Japánon kívüli gyárát, melyekből 2006-ra szerte a világon 52 lett.

1964-ben a vállalat bevezette az USA-ban az első, igazán az amerikaiak igényei szerint készült autóját, az akkori, belpiaci Coronából erős átalakítással született Tiarát. Mivel éppen annyiba került, mint a Volkswagen Bogár, meglehetős sikerre tett szert, négyhengeres motorjával, külső méreteihez képest tágas utasterével, valamint a kategóriában akkor teljesen szokatlan automata váltójával és légkondicionálójával.

Út a siker felé

A japán belpiac alaposan megerősödött, Amerika nagy érdeklődést mutatott a Toyotákra. Már Európában is egyre inkább elismerték a márkát: a fő betörési pontok közé tartozott Hollandia, Svájc és Dánia.1961-ben piacra került az egész Ázsiát meghódító, apró Publica (a Starlet távoli elődje), aztán 1965-ben 0,8 literes motorral hajtott, parányi sportkocsi, a Sports 800, majd 1966-ban a cég mindmáig legnagyobb sikere, a Corolla.

1967 a Jaguar E-Type-hoz erősen hasonlító, szupermodern, sorhatos motorral hajtott, kisszériás 2000 GT sportkocsi, valamint a Hiace furgon megszületésének éve. A Toyota ekkor kezdte szorosra fonni üzleti kapcsolatait a Daihatsu autógyárral, ami aztán bő húsz év alatt teljesen a tulajdonába is került. 1972-ben elkészült a tízmilliomodik Toyota. Az USA-ban 1990-ben bevezette a Lexus márkát, ami a Mercedesek, BMW-k, Audik komoly versenytársává nőtte ki magát.

A Toyotát 1950-ben lényegében nem jegyezte a világ ipara, 1963-ra a 93. legnagyobb vállalattá nőtt (az összes iparágat egybevéve), 1966-ra pedig már a 47. lett. Az autógyártók sorában ekkor már a 10. helyen állt. E korszak fejlődésének ütemét jól jelzi, hogy 1955-ben évi 8400, tíz évvel később viszont már 600 ezer autót állított elő a cég. 1970-ben már a Toyota a világ 4. legnagyobb autógyártója. 1997 végén a Corolla megelőzte a T-Fordot és a Volkswagen Bogarat a legnagyobb darabszámban eladott autók listáján, 2000-re pedig a Toyota lett Japán legnagyobb vállalata.

A toyota autók típusai a nyári gumi webáruházban

Renault autó típusok, renault nyári gumik

Renault autó típusok, renault nyári gumik

A Renault S.A. Franciaország nagy járműgyártó cégcsoportja. Készítenek személyautókat, buszokat, traktorokat és teherautókat.

A céget „Société Renault Frères” néven 1898-ban alapította meg Louis Renault, valamint két testvére Marcel és Fernand. Már hamar a versenyek felé fordult a figyelmük; de Marcel az 1903-as Párizs-Madrid autóversenyen életét vesztette. Ezután Louis már nem ült többet a volán mögé. A Renault AK 90CV viszont – a gyár akkori tesztelési osztályvezetőjével, Szisz Ferenccel a nyergében – megnyerte az 1906-os Grand Prix versenyt.

Az első világháború idején a gyár haditermelésre állt át. Gyártottak lőszert, katonai repülőgépeket valamint a Renault FT-17 tankot.

A második világháborúig leginkább mezőgazdasági és ipari gépeket gyártottak. Mivel a cég a világháború alatt együttműködött a német megszállókkal, ezért a háború után a gyárat államosították és „Régie Nationale des Usines Renault” néven alakult újjá, Pierre Lefaucheux vezetésével.
Az első új autómodell az elsőkerék-hajtású „4CV” volt. Ez az autó megnyerte a Le Mans 24 órás, a Mille Miglia és a Monte Carlo raliversenyeket is. A sikereken felbuzdulva 1955-ben megalakították az Société Automobiles Alpine céget.

A vállalat az 1960-as és 1970-es években kezdett terjeszkedni Kelet-Európában és Dél-Amerikában. A Dacia 1968-ban jött létre Romániában, a Renault 12 modell gyártására.

A Renault 5 modellt 1972-ben adta ki. Az 1973-ban kitört olajválság miatt a gazdaságos kisautó hamar népszerű lett. A különféle változatait egészen 1996-ig gyártották.

1976-ban az Alpine-ből a Gordini tuningműhely beolvasztásával létrehozták a Renault Sport részlegét. 1991-ben jelent meg a Clio.

A céget 1996-ban privatizálták, létrejött a Renault S.A. 1999-ben kötöttek megállapodást a Nissannal. 2001-ben eladták a teherautó részleget a Volvonak.

A renault autók típusai a nyári gumi webáruházban